Már nem sokat kell várni arra, hogy a Vodafone számunkra is elérhetővé tegye azon információkat, melyből megtudhatjuk azt, hogy a fél évvel ezelőtti nyári fejlesztéseket követően most Decemberben hány új településsel bővül a gyors Mobilnetes hálózati lefedettség.
Mint ahogy várni lehetett 2008-ban nem lehetett volna kihagyni a Balaton környéki településeket ezért a Vodafone nyár elején, de inkább közepe felé már gondoskodott arról, hogy a Balaton környékére érkező turisták vagy hazai vendégek is kényelmesen igénybe vehessék a Szélessávú szolgáltatásokat.
Azonban az elképzelt tervek szerinti térkép azt mutatja, hogy most Decemberben, Somogyban és Veszprémben igazából semmi sem fog változni és a már lefedett települések maradnak úgy, ahogy vannak és a Vodafone most az Alföldre ezen belül is Szeged vonzáskörzetére összpontosít, és itt hajt végre nagy fejlesztéseket.
Személy szerint nagyon kíváncsi lennék arra, hogy a Vodafone mi alapján fejleszti a hálózatát és mi alapján kerülnek egyes területek le és egyes területek le nem fedésre Magyarországon. Biztos az lenne az egyszerű válasz, hogy ahol sokan használják, vagy sokan szeretnék használni.
De akkor is, ha komolyabban is érintjük a dolgot, akkor Somogy megyében a Balaton és Kaposvár közötti része a leginkább telekommunikációilag elhanyagolt pontja ahol se Adsl se 3G igaz néha bejön, de legtöbbször nem az Adsl megoldások pedig levegőben jutnak el a nagyobb városokba ezért arról nem is álmodhat senki, hogy holnap akár IPTV-t is nézhessen.
Sokszor hallottam és sokszor nekem is szegezték azt a kérdést, hogy nekem is jó lenne, ha bejönne és működne a 3G+ hálózat, de semmi sem történik. Hisz az biztos, hogy az ügyfélszolgálatra címzett levelek többsége az ügyfélszolgálaton meg is akad és válaszra is talál, de az ilyen jellegű leveleknek szerintem nem kéne, hogy az ügyfélszolgálaton akadjanak el.
Sokkal inkább kéne, hogy kerüljenek azok az ember elé, akik döntő szerepet játszanak egy kisebb-nagyobb beruházás kivitelezésében és abban, hogy mire legyen, és mire ne legyen soha se pénze az adott Szolgáltatónak legyen az a Vodafone vagy bárki más.
De azért a fő az, hogy várhatóan elég sok lefedett területen nyílik lehetőség arra, hogy a Vodafone HSDPA hálózatára még többen csatlakozhassanak és ne csak GPRS sebességen élvezhessék a manapság már GPRS kapcsolaton élvezhetetlen Virtuális világot.
Nincs még hozzászólás.
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL