Előreláthatóan 2008 és 2013 között a következőkben látható grafikonon elemezhető, hogy a HSPA technológiának a 2010-2011-es megjelenésekor és kereskedelmi forgalomba kerülését követően rohamosan elkezd terjedni.
Ami természetesen nem baj, sőt nagyon is jó, hogy a vezeték nélküli technológia is elért már-már lassan arra a színvonalra, hogy egy egyszerű felhasználó az általa használt alkalmazások esetében nem tud már különbséget tenni, ha nem látja, hogy most valójában Adsl vagy VDSL vagy épp HSPA+ szolgáltatáson vagy technológián keresztül csatlakozik a világhálóhoz.

A kilátások szerint a már korábban említett 2010-es Európai és Tengeren túli megjelenését követően veszi igazán szárnyai alá az Európai kontinenst és körülbelül egyidőben az Amerikai vidéken is elkezdi szárnyai gyors bontogatását a HSPA és a HSPA+ szolgáltatás.
Mely rövidtávon nekünk is a Szolgáltatónak is jó és hosszú távon már-már addig fog ez az egész eljutni, hogy már megszabadulunk a hálózati kábelek és a telefonzsinórok fogságától és mindenhol elérhetők leszünk, legyen az Noteszgép vagy Okos Telefon vagy bármilyen Médiacenter mely nappalink vagy épp nappalinkkal összefonódott irodánkban megtalálható.

Lényegében előrelátható, hogy hamarosan megjelennek a szimpla S60-as készülékek között is a már HSPA képes mobiltelefonok, melyek még kritikusabbá teszi a mindennapi életünket abból a szempontból véve, hogy már internet nélkül nem is nagyon tudunk élni.
Hisz előbb, utóbb de biztosan már minden ismerősünkkel a hálózaton keresztül tartjuk a kapcsolatot és már a nagysebességű kapcsolatoknak köszönhetően nem probléma az sem, hogy akár hamarosan már HD minőségű beépített Noteszgépes web kamerákkal és valódi HD képminőségű Noteszgép kijelzőkre vagy épp könnyed HDMI csatlakozással ellátott hordozható számítógépek álnak a rendelkezésünkre melyek kiszolgálása elengedhetetlen lesz a hatalmas nagy sebességet kínáló HSPA és HSPA+ szolgáltatás vagy technológia.

Ezért is biztosan állíthatom, és ahogy a tanulmány is bizonyítja, hogy a HSPA technológiának még csak most kezdődik a valódi szárnyalása és az egész Mobilinternetes társadalom alapjainak az átformálása hisz a HSPA szolgáltatással már nem nagyon fogjuk tudni megkülönböztetni a hatalmas nagy sebességnek köszönhetően, hogy mi vezeték nélkül kapcsolódunk és akár ezt mindenhol akár a szomszédban akár a kertben akár egy másik városban élvezhetjük.
Minden korlátozás nélkül és a teljesség igényeinek megfelelően a valódi Mobil Internetes társadalmat megteremtve. Bízunk abban, hogy a HSPA vagy HSPA+ Technológia mihamarabb elér a hazai piacra is. kíváncsian várjuk, hogy a három szolgáltató közül ki fogja elsőre bejelenteni, hogy már most megkezdte a HSPA, HSPA+ Szolgáltatás zártkörű tesztelését.
Bárhogy is vesszük lassan már itt az idő, mert ha valóban 2010-ben debütál a technológia, akkor az eddigi szokásokhoz és tesztidő intervallumokhoz hasonlóan 2009 elején vagy 2009 végén már szükségessé fog válni a HSPA Szolgáltatás éles tesztelése. Bár lehet, hogy kicsit késni fog ez is, de szerintem a nagyvárosokban ugyanúgy fel fog tűnni 2010-2011 környékén, mint ahogy kezdetben a 3G szolgáltatás mely már lassan fél évtizede a piacon van, de még a mai napig nem fedte be az egész országot se 2100MHz-es se 900MHz-es hálózatával.
Nincs még hozzászólás.
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL