Tags
Related Posts
Share This
TESCO – Balatonboglár No.3
Harmadik és valószínűleg egyben utolsó áruházi beszámolóm záró sorainak látok neki egy kis csúszással, ami nem csúszás csak több napot sűrítettem egy cikkbe. Következzenek a szerzett tapasztalatok.
Az első napokban, ahogy be is számoltam nagyon sokan voltak és nagyon figyelmetlenek is voltak az emberek, de az utóbbi napokban már úgy kezdett helyreállni a rend és nem volt hatalmas nagy tömeg nem kellett az út mellett parkoló autókat látni és legfőképp nem voltak balesetveszélyes helyzetek.

Mindig öröm egy nagyáruház megjelenése egy olyan teleülésen vagy épp egy kisebb térségben ahol eddig nem volt egy ekkora multi, mint most a TESCO. Azonban a lényeg bármennyire is úgy tűnik, hogy sokszor kitérek erre, de ne ez legyen az első, hanem az életünk és az, hogy az újdonság és az újonnan nyitott áruház kezdeti kedvezményei ne érjenek többet, mint az életünk.
Persze ettől függetlenül én is örülök, hogy már nem kell azon gondolkodnom, hogy megyek az élelmiszerüzletbe, hanem akár azt is mondhatom, hogy megyek ezt is meg azt is vásárolni. Persze nem hisz am kell, az megvan, és amit esetleg vennék, azt sokkal olcsóbban meghozza a futár Szlovákiából még fuvardíjjal együtt, is mint amennyiért a jogvédett lemezeket megvásárolhatnám.
Persze ez nem az áruház hibája és legfőképp sem a többi áruházé, amiért sokan inkább a külföldi gazdaságot élénkítjük, mintsem csökkentenék, itthon a jogdíjakat vagy épp megkülönböztetnék, hogy miért is fizetsz és miért nem.
Sok ismerőst és ismeretlent is megkérdeztem, hogy mennyire örülnek annak, hogy itt az új áruház Balatonbogláron vagy épp jó –e, hogy itt van a szomszédban egy ekkora áruház és minden megkérdezett örült és mutatta, hogy mit vett. Öröm volt nézni a sok embert, ahogy sietnek az autóhoz vagy épp a biciklire pakolják a fehér-kék szatyrokat vagy épp a legújabb bár annyira nem új Zöldfüles vagy Zöld együtt a természetért akciós zacskókat.
Már nem csak Siófok felé láthatunk ezen túl a szél által fújdogált fehér-kék zacskókat, hanem a sok év késéssel, de az autópálya mellett elkészült és megnyitott áruház zacsijaival is Balatonbogláron és a környező kisebb-nagyobb falukban, városokban.
Személy szerint nagyon örülök, hogy egy újabb TESCO áruház található Somogy megyében és ez nem csak a városnak, de a régiónak is jót tesz és ez a legfontosabb. Hisz fejlődni kell és fontos, hogy minden város és falu fejlődjön ne csak egy-egy.




