Ennek a hétnek is a végéhez értünk és legalább most van egy kis idő arra, hogy röviden összefoglaljam, hogy minek örültem és minek nem ami a hétköznapi dolgokon felül az IT világát is érintette.
A legnagyobb csalódás talán egy autópróba volt mely keretein belül egy BMW 520D-s autót próbálhattam ki a szalon eladójának unszolására. Nem voltam megelégedve, sőt nem is volt ereje se stabilitása annak az autónak.
Bárki is akar venni egy ilyen autót Stabilitási programot mindenképp rendeljen bele és ne feledkezzen meg arról sem, hogy a 4 hengeres 177 lóerős motor nem sokat ér hisz nyomatéka alig van így hiába a sok lóerő nem sokat érünk el vele.
Szintén negatív csalódás volt, hogy megtudtam azt, hogy a T-Mobile a Mobilnetes eléréseit Március elsején korlátozni fogja abban az esetben amennyiben a felhasználó egymást követő 7 napon belül 20GB-nál nagyobb adatforgalmat generál.
Még December elején, sőt első napján megújított szerződésem keretében semmi ilyen korlátozásról nem volt szó és remélhetőleg nem is lesz ilyesmi és csak a Március után kötött előfizetésekre vonatkozik majd a korlátozás.
Végre igazából hasznát vettem a Google Fordítóprogramjának lehetőségét és egy Francia lapon sikerült választ kapnom arra, amit se Angolul se semmilyen ismert nyelven nem találtam meg. Bár lehet, hogy csak rossz helyen kerestem mindeddig.
A T-Mobile kínálatában megjelent az eddigi T-Mobile Web’n’Walk Stick új verziója mely már 7,2Mbps-es letöltési sebességet és akár 2Mbps sebességű feltöltést tesz lehetővé. Azonban kicsit beárnyékolja a vásárlást az, hogy most Március elsején lassít vagy sem.
Hisz amennyiben igen akkor itt a lehetőség, hogy egy 2/1Mbps sebességű UPC Kábelnetes előfizetésre kapcsoljak a már meglévő T-Mobile mellett melyet talán a jövő hét közepén be is kötnek és végre nem csak 386Kbps sebességgel tudom feltölteni a csomagolt képes ZIP állományokat a Fotós oldalamra: PTS-Live
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL
érdekes vélemény, de szerintem 340nm annyira nem kevés