Nehéz Ünnep az iWiW-nél!

Nehéz Ünnep az iWiW-nél!

Boldog Ünnep is lehetne az ország talán legnagyobb ismerőshálózatának üzemeltetői körében, de sajnos az Ünnep beköszöntével a mai napon megmutatkozott ismét az, hogy az iWiW rendszeri még most sem igazán vannak felkészülve egy nagyobb terhelési hullámra, mint ami ilyenkor jelentkezik.

Ahogy ilyenkor lenni szokott az üzenetek száma és a látogatók népes tömege sok esetben megtette a nem várt hatást és elérhetetlenné tett egy-egy adott oldalt, ahogy a Telekommunikációban ismert fogalom a hálózat túlterhelődése mely a sok üzenet áramlása alatt lép fel.

Persze a Mobilszolgáltatók már orvosoltál a hibát és már nagyon kevés olyan eset van, hogy az elküldött SMS üzenetek ne érkeznének, meg vagy épp ne lehessen elküldeni sem őket. Azonban vidéken és persze sűrűn lakott nagyvárosokban a cellák most is képesek túlterhelődni és a Hálózat nem elérhető üzenettel válaszolni a telefonoknak.

Jelen esetben a már nem Béta feliratot viselő iWiW szembesülhetett azzal, hogy ma már egyre gyakrabban nem lehet elérni az oldalt, vagy ha sikerül akkor is csak többszöri próbálkozásra jelenik csak meg valami a képernyőn.

Ez valamilyen mértékben ismét rámutatott arra, hogy az iWiW rendszeri sajnos még most sem képesek maradéktalanul kielégíteni a túlságosan megnövekedett forgalmat annak ellenére, hogy már nem Béta üzemmódban működik az Oldal.

Bár mellettük szóljon, hogy általában normál terheltség mellett az iWiW oldalai és alkalmazásai kisebb-nagyobb botlások nélkül képes kielégíteni a felhasználók elvárásait és teljesíteni a kéréseiket. Személy szerint én azt mondom, hogy a külső alkalmazások megjelenése bizonyára sokat fog lendíteni az iWiW-en azonban az erőforrások szerintem túlságosan is kevés lesz az ezzel együtt járó megnövekedett látogatószám és indított kérések teljesítéséhez.

De bizonyára amint élesben is megjelennek a külső alkalmazások bővíteni fogják a rendszert, hogy még stabilabb legyen és a megnövekedett forgalmat maradéktalanul ki tudja elégíteni az iWiW rendszere. Azért így is Boldog Karácsont az iWiW fejlesztői csapatának!


bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark bookmark
tabs-top


Csak 1 Hozzászólás? »

  1. Igen ugyanezt én is tapasztaltam…

    comment-bottom

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL

Itt és most mindenki elmondhatja!