Egy Kedves olvasónk által felvetett ötlet alapján született meg ez a cikk, ami egy ismeretes eseményt dolgoz, fel igaz valószínűleg nem egy Cikkben hisz 5-6 évet nem lenne egyszerű leírni egy Cikkben, de megpróbálok lényegre törő lenni!
Egy Somogy Megyei kistelepülésről van szó a Balatontól Fonyód – Balatonboglár – Balatonlelle nagyvárosoktól mindössze 20-22 kilométerre ahova már lassan az 5. éve próbál eljutni az Adsl de semmi áron nem sikerül.

Persze még ehhez hozzátartozik, hogy a T-Com és T-Online részéről történő levelezés már több száz levélre tehető, amiben rendre ugyanazzal az üzenettel tájékoztatják a lakókat. Persze ígérgetések vannak dögivel ebből nincs hiány, hogy majd egy fél év múlva próbálják meg újból vagy épp egy év múlva már lesz.
Nem lett az óta eltelt 3 év és még ma sincs. Persze ebben nagyon nagy szerepet töltöttek be azok az emberek, akik a döntéseket hozzák, és akiket nem érdekli az, hogy legalább 5 települést vágnak el a világhálótól azzal a magyarázattal, hogy üzletileg nem elég vonzó a beruházás és többe kerülne, ha valamit csinálnának, mint amennyi idő alatt a befektetéseik megtérülnének.
Megmondom őszintén, hogy ez kit érdekel? Még az 1990-es évek elején nem volt vonzó a távbeszélő állomások telepítése és a megrendeléstől számított 6 évvel későbbi kiépítés, de amint lett mindenki ráakaszkodott és egyből megjelentek a szépséges szürke PCM vonaltöbbszöröző dobozok a távközlési oszlopok tetején és nap, mint nap járkáltak ki a szerelők az akkori Matáv szerelői az új vonalakat bekötni.
Persze sokan úgy gondolták, hogy ez ajándék és nem kell érte fizetni ezért nem sokkal később már ki is kapcsolták sokuk telefonját, de akkor is még a mai napig is a rendelkezésre álló kapacitás legalább 280%-át használja a falu. Nem tévedés ez a hatalmas nagy szám hisz a korlátozott faoszlopos megoldással már megszabta magának a Matáv és utódjai lehetőségeit, ami a vonalak bővítését illeti. Persze az is nagyon jó kérdés, hogy miért nem az energia távvezetékek oszlopain húzták ki hisz közelebb lett volna kevesebb kábelre lett volna szükség nem kellett volna az elrohadó faoszlopok miatt aggódni és a bővítés is egyszerűbb lett volna.
![]()
Ezáltal egy 25-30 érpárral rendelkező kábel jön ki a településre, melyre legalább a nyilvános telefonkönyv szerint 88-an csatlakoznak 96 telefonvonallal ehhez a keskeny telefonvezetékhez. Persze nem volt nehéz megoldani hisz a PCM vonaltöbbszörözők teszik a dolgukat, de ugyebár ezen az Adsl nem képes átjutni, az újabb vonaltöbbszöröző megoldások, melyek már képesek a szélessávú szolgáltatás továbbítására és egyben vonaltöbbszörözésre sokkal többe kerülnek, mint egyszerűbb társaik.
Ez a hiányosság miatt valójában a falu meg van pecsételve arról az oldalról nézve, hogy valaha is Adsl szolgáltatást vehetnek igénybe a felhasználók az ügyfelek. De hiába akartunk tenni akartak tenni sokan ez ügyben semmire sem jutottunk. Az ügyfelek nem voltak elég komolyak a cég számára nem is válaszoltak a Polgármester már kapott választ, de elutasították egy megyei képviselő sem jutott sokkal többre, de ő megtudta, hogy nagyon valószínű, hogy soha nem is lesz Adsl Szolgáltatás a településen.
Pedig nem lenne sok mindre szükség. Hisz a közeli nagyvárosba kéne, először eljuttatni az Optikát mely megközelítőleg 30 kilométernél nem lenne több és utána a kistelepülésre is 2-5 kilométeres távon eljuttatni a modern DSLAM eszközökbe csatlakozó kábeleket. Hisz sok kisnyugdíjasnak lenne annyi pénze, hogy rendeljen magának megállítható visszapörgethető és felvehető T-Home TV-t a telefonvonala mellé. A modernebb és fiatalabb családok pedig a hármast a telefon – internet – telefonszolgáltatást is szívesen igénybe vennék, ha vehetnék.

Persze mivel a T-Com tétovázott és még ma sem akar semmit sem csinálni közben megjelent egy igen borsos áru Vezeték nélküli szolgáltató mely a 128Kb-es, vagyis egy ISDN csomagnak megfelelő sebességű internet szolgáltatást 7.000 Ft-ért nyújt. Megdöbbenésemre ennyiért nagyon sokan rákötöttek és befizették a kezdeti 3 havi díjat és az eszközök és telepítés 15-18.000 Ft-os összegété is csomagtól függően.
Ezután rendeltek maguknak DigiTV-t meg UPC jó árasított, de amúgy igen költséges műholdas TV-t és szórakoznak, de sokkal nagyobb költségek és alacsonyabb színvonalú szolgáltatások mellett. Ezért is már hátrányban van a T-Com és nem csak ezen az egy településen, hanem az országban szerte ahol volt esélyük megjelenni a vezeték nélküli szolgáltatóknak. Bárhogyan is számolunk akkor is, ha most lefednék az ilyen településeket modern IPTV és akár VDSL szolgáltatást támogató DSLAM berendezésekkel és optikai kábellel kerüljön is akár 100 millió forintba, akkor is a rá csatlakozott 80 vagy még több ügyfél havi legalább 10.000 Ft-ot fizetne a szolgáltatásokért és még jól is éreznék magukat akkor is egy hónapban 800.000 Ft lenne a bevétel. Persze tudom, hogy sok más költség is felmerülnek ezért ez nem egy tiszta összeg, de akkor is az újabb ügyfelek megjelenésével és a nagyobb telefonforgalom vagy bármilyen egyéb szolgáltatás megrendelésével növekedne a befizetett díj.

Bármennyire is érdekes a kérdés, ha nem lenne új előfizető csak egy éven keresztül azok, aki megrendelték az adott mondjuk 10.000 Ft-os névleges szolgáltatási díjon nyújtott szolgáltatásokat egy évben 9.600.000 Ft bevétele lenne a T-Comnak.
Akkor számoljunk is egy kicsit! 100.000.000 Ft osztva 9.600.000 Ft-al az egyenlő 10,41 év. Vagyis jóval a T-Com által hivatkozott több mint 25 éves megtérüléshez képest ez jóval a fele alatt marad. De legyen 15 év a közben felmerülő költségek miatt. Akkor sem 25 vagy még több időre lenne szükség arra, hogy a befektetés megtérüljön.
Végezetül az a legnagyobb baj, hogy a szolgáltatók nem képesek valójában kiszámolni és mondjuk személyesen megkérdezni a lakókat, hogy szerinted ez jó neked kéne ilyen? Avagy elő megrendeléseket felvenni, hogy tudják, mennyien igényelnék. De sajnos ez nem így van ezért is marad nekünk a betárcsázós PCM doboz miatt még a 30-40Kb-es sebességre képes internetcsomagok vagy épp a hamarosan már az ilyen terültekre is beérő 3G szolgáltatás. Hisz a Mobilosok azzal előrébb vannak, hogy ők valamit tudnak, hogy mégis hol lenne szükség rájuk. Vezetékes társaik is gondolkodhatnának az ő fejükkel.
Persze meg kell említenem, hogy tiszteletemet fejezem ki a T-Com vagy a Magyar Telekom által kezdeményezett adományok és támogatások iránt, ami nagyon alázatos és tiszteletreméltó tevékenység. Kár, hogy a kistelepülési Adsl modellekre alig akar valaki odafigyelni. Pedig épp ott vannak sokan, akik szeretnének csatlakozni az Internetes társadalomhoz elfogadható sebességgel. Tényleg csak egy kicsit segítsünk rajtuk és máris jobb lesz a helyzet és szeretni fogjuk a Magyar Telekom összes tagcsoportját. Köszönjük MT!
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL
Azt nem veszed figyelembe, hogy ilyen telepulesek nettel ellátását az állam/eu is támogatja.
Persze, hogy nem vettem figyelembe hisz a támogatás nem 100%-os és hiába járt sikerrel a Pályázat, amit a települések benyújtottak az Állam felé a Szolgáltató így sem hajlandó kiépíteni az Optikai gerincet és ezért nem megy sehol sem. Épp emiatt az állami támogatás nem megoldás, mert a Szolgáltatónak is bele kell adni egy megadott részt és ő ezt nem akarja megtenni. Ha jól gondolom, akkor te is a GVOP pályázatokra és támogatásokra gondoltál. Amennyiben nem kérlek, írd le, hogy mire hátha tudsz segíteni pár ezer embernek!
ezekre gondoltam igen.
Ilyen helyeken mindenkepp szukseges az allami beavatkozas, mivel a szolgaltatok nem fognak odamenni, mert nem eri meg nekik. Ez olyan mint a tomegkozlekedes, kell, de nem lesz nyereseges.
Mondjuk miért pont adsl?
catv vel is (már ha van) lehetne netet vinni, esetleg azt, amit nem tudom melyik alfoldi falu csinalt meg, beintettek minden szolgaltatonak, és sajat maguk kiepiettek egy optikai halozatot, telefon, tévé, net, meg mindennel ami kell.
(hmm, miért kaptam mailt, Én nem jeloltem be sehol sem, hogy kérek…)
Kábeltelevíziós hálózatról egyáltalán nem is beszélhetünk legfeljebb a már meglévő rézérpáron történő Adsl-ről. Ennek ismeretében csak és kizárólag erre van lehetőség. Bármennyire is firtatjuk, ha egy Polgármester és egy parlamenti Képviselő sem tudott semmit sem tenni a lakosok majd a Polgármester megkeresésére, akkor milyen lehetőség van?
Szerinted nem ismertük a GVOP programokat? Szerinted nem pályáztak? Elfogadták, de a Szolgáltató nem fogadja el, hogy neki ennek ellenére mégis be kell ruháznia. Egyszerűen nem megy körülbelül a lakosság 2-4 levelet váltott a Szolgáltatóval és semmi ez nagyjából 2-3.000 levelet jelentett.
Mindenki feladta és mivel szükség volt az Internetkapcsolatra ezért egy Vezeték nélküli Szolgáltató, ahogy a bejegyzésben szerepel is terítette be a környéket netkapcsolattal. Lenne valami tipped vagy ötleted, hogy még kihez lehetne fordulni?
Vitatkoznunk nem kell, mert, ahogy az anyacég mondaná mi csak ügyfelek és nem döntéshozó vezetők vagyunk ergo senkik, ha dönteni kell, hisz meg sem kérdeznek minket még az ÁSZF módosításokról sem nagyon, legfeljebb ha nagyon nem tetszik, felmondhatsz következmény nélkül.
Azért kaptál tájékoztató levelet, mert én kértem, hogy kapj, de ez nem automatikus levél volt nem kell aggódni én küldtem, hogy tudj róla, hogy válaszoltam a hozzászólásodra!
Amennyiben van, ötleted kérlek, írd le és továbbítom az érintett embereknek hátha sikerül valamit tenni az ügy érdekében! Köszönjük!
Felkeresni Bóly polgármesterét, és megkérdezni tőluk, hogy ők, hogy csinálták.
De alapvetően Ti a szolgáltatótól várjátok el, hogy kimenjen. de nem fog soha az életbe. Akkor miért nem kezdtek el önszervezodni? Saját infrastruktura, amire aztán meg megvenni a netet, tévét, telefont. Persze, ezt legalább kistérségként erné meg, meg sok munka lenne vele, de legalább lenne valami.
Senki sem várja el, hogy a Szolgáltató kijöjjön! Mert a szolgáltató úgy sem jön, hogy az állam átvállalna egy adott %-ot a beruházásból. Bóly polgármestere? Szívesen beszélgetnénk vele, de értelmetlen lenne, mert, ahogy a cikkben is szerepel legalább 20-30 kilométernyi Optikai kábel és a kisfalukba még 10-20 kilométer Optika kellene. Számoljunk csak! A kisfalvak éves költségvetése nem bírná ki a kábelek beruházásából felmerülő költségeket.
Persze álomvilágban él az, aki azt gondolja, hogy egy falu az egész éves költségvetését felajánlaná ennek. A helyzet megoldott ezzel nincs gond. Igaz drága meg, ha rossz idő van, nem működik megfelelően a Vezeték nélküli kapcsolat, de van!
Előbb beér a 3G, mint az Adsl valójában senkit sem érdekel most már az Adsl hisz a T-Mobile EDGE és 3G a Pannon EDGE és a Vodafone GPRS esetenként 3G hálózatot nyújt. Így megoldott a helyzet abból a szempontból véve, hogy net van, de nem hasonló, mint az Adsl és ez inkább arra jó, hogy amit kell, azt el lehet intézni.
De amiről valójában a Cikk szól az a modern Adsl netán VDSL hálózat hiánya melyet az óta orvosoltak a már említett lassú, de legalább van Vezeték nélküli megoldással a TV pedig elérhető Műholdas változatban. Rendre minden házon megtalálható a parabola antenna.
Lényegében egy kis ellenszenvet érzek szavaidban mely azért érthetetlen, mert nem a hiány a lényeg, hanem az, hogy van csak alternatív módon. Szerinted kinek van pénze Optikai kábeleket a földbe fektetni? Továbbá a már meglévő T-Com Vezeték nélküli komolynak mondható hálózata adott akkor miért is a faluk adják be a pénzt. Ha így meg tudták oldani, akkor meg tudnák oldani kábellel is nem? És akkor a szomszédos városból ahol ez van, ki lehetne húzni az Adsl vonalakat a kistelepülésekre is.
Olyan dolgokra hivatkozol, mely minden alapot nélkülöz, avagy már bejárt, de sikertelen út. Ilyen a GVOP pályázatok a hivatalok megkeresése és minden más, amit leírtam a cikkben mégis újra feldobod a kérdést.
Részemről lezártnak tekintem az ügyet, mert nincs értelme vitázni hisz nem ismered az ügyet, hanem a kisfaluk vezetői és lakói leveleztek évek óta a Szolgáltatóval sikertelenül. Hidd el mi mindent megtettünk, de ha 100-300 Millió Forintos beruházásokról beszél a T-Com, akkor ne várd el, hogy egy évi 25-40 millió Forint éves teljes költségvetésű falu támogasson egy olyan célt, ami még ekkor is kétséges, hogy működne.
Nem tudok többet erről elmondani és úgy érzem, hogy csak ragozzuk a dolgot, holott ennek semmi értelme nincs, mert több kisfalú sem fog ennyit akár több évnyi pénzt erre áldozni ezt senki sem várhatja, el bármennyire is kell.
És az még fontos lenne, hogy Köszönöm a hozzászólásaidat és a tippeket, de sajnos mindent végigjárták az illetékesek. Megjegyezném még azt, hogy soha nem a T-Com-al volt a baj, hanem inkább azzal a magatartással, hogy amikor az Adsl-es kezdeményezés elkezdett nagyobb méreteket ölteni akkor sok települést ok nélkül kihagytak a buliból.
Ezért is írtam, hogy most már késő hisz mindenkinek van Műholdas TV-je, avagy mobilon keresztüli rosszabb esetben lassú GPRS jobb esetben akár 3G-s elérése vagy a már említett Vezeték nélküli hozzáférés. Valójában a cikk arra próbált rámutatni, hogy még igenis vannak olyan települések ahol nincs és várhatóan nem is lesz.
Aki pedig már megoldotta másképp az nem igazán érdekelt abban, hogy a kezdeményezésbe, hogy legyen nekik is Bóly-hoz hasonló hálózatuk nem érdekeltek. És akik ebben részt vennének, azoknak mindenki azt tanácsolja, hagyd őket és válasz mást, ami elérhető.
UI: Megnéztem az oldalad és vannak nagyon jó kis bejegyzések is!
Csak így tovább!
azért az adsl-t jelen pillanatban nem nevezném a legfejlettebnek. jelen pillanatban a catv-s technologiak elhuztak mint a vadlibak az adsl hez képest. az adsl csak ott jo, ahol sok ember van kis helyen (mert ugye a kozponr tavolsaga vs. sebesség dolog)
Bóly se teljesen onerobol csinalta (amugy az se egy nagy telepules, (1700 végpont, 3800 lakos) valami pályázatbol szedtek pénzt, ha a hirek igazak. De itt nem is az a lényeg, hogy optikat, hanem ezt akár wifivel is meg lehet csinalni (kelet Mo-i kezdeményezés)
És azért ugye ez egy befektetés, mert ha van infrastruktura, akkor a fiatalok se fognak elmenni.
Igazad van bár azért is írtam, hogy fejlettebb, mert azért az Adsl nagyon sok esetben ma, már amit ígér, vagy amit megrendelsz azt a sebességet gond nélkül képes produkálni, holott mondjuk egy Mobilnetes megoldásnál, ha egy cellába sokan vagyunk drasztikusan akár hatodával csökken a sebesség mely azért sok esetben gond és ilyenkor a ping-ek is nagyon felszöknek.
Mi még nagyon régen az 768KB-es csomaggal kezdtünk és ebből lett a sávszélesség emelés után olyan 1 – 1,5Megbit és majd a következővel lett 2Megabit és utána 2007 elején váltott a csomag 8Megabites sebességre. Ami ment is probléma nélkül bár az is igaz, hogy nagyvárosban nem voltunk olyan távol a központtól, de amint eljöttünk a nagyvárosból Mobilnetre váltottunk és az óta is azon vagyunk.
Ezért is mondtam, hogy sok esetben a Mobilnet még az elméleti 512Kb-es sebességet sem képes produkálni átlag 50-60KB, holott az esti órákban, avagy hajnalban 300-330KB-ra szökik fel ez az érték. Ezért is itt nagy eltérések vannak nem, mint az Adsl esetében.
Amúgy ahogy írtam, hogy a vezeték nélküli T-Com-os és alternatív szolgáltatók vannak. Csak utóbbinak borzasztó költséges díjai sok embert elriasztanak. A T-Com pedig addig képes kiszolgálni az ügyfelek ameddig az adott torony bírja. Ami nem sok ügyfél, de mégis van legalább valami.
Az Optikára pedig azért lenne szükség, mert akkor komolyabb sebességű és minőségű szolgáltatást tudnának nyújtani és ez által sokkal több ügyfélhez érhetne el az Adsl vagy az IPTV megoldások is. Megjegyzem, hogy a T-Com vezeték nélküli technológia nem támogatja az IPTV technológiát. Pedig igény lenne rá, mint ahogy a megrendelhetetlen 8Megabites netre is hisz legfeljebb csak 4Megabitet képesek így nyújtani.
óó, Szombathelyen simán eladják 8 megabitesnek a netet, tudvan, hogy ahova lesz, ott jo ha a 2 mbit megy. Szombathely déli része elég messze fekszik a kozponttol (ilyen elnyujtott formaja van a városnak).
Meg az adsl nagyon érzékeny a kábel minosegere, szoval ahol még ilyen ezer éves átkosba lerakott drotok vannak, nem olyan jo valasztas a z adsl. catv kevesbe erzekeny ilyenekre, igaz, az egyszeri beruhazasi ktg-e is nagyobb, viszont manapság nagyon ugy néz ki, hogy érdemes volt abba fektetni, mivel nagy potenciálok vannak még benne, mig a dsl-ek kezdenek a véguk fele erni (dsl-nél, olyan 50 mbit, ami jelenleg kiserletkepp elerheto, catv-n ez olyan 100-150 mbit le, és 50 mbit fel, mig dsl-eknél ugye a fel az nevetseges)
Ez is igaz bár egyik ismerősömnek a sávszélesség emelés után nem ment többel 4-5 megabitnél ezután betelefonált az év közepén és lecsökkentették a T-Online csomagját a 4Megabitesre. így kevesebbet is fizet, de legalább ami van, azt megkapja. Jó persze tudom, sokszor olyan régi drótra kötik az ügyfelet, hogy csoda, hogy egyáltalán megy.
Amúgy nekem a Kábelessel csak egyetlen bajom volt, hogy mikor elutaztunk 1-2 hónapra akkor kedves UPC nem engedte, hogy szüneteltessük, úgyhogy azokra a hónapokra is ki kellett fizetni a díjat, holott nem is voltunk otthon. Meg ami igazán röhej, hogy valami 250-300GB-os korlát is van és a 3 hónap összege 750GB-nál nem lehet nagyobb szabály is volt.
Nem léptük túl nem ez a lényeg csak akkor is ma mikor már lassan 2009-et írunk, még vannak ilyen korlátozások? Ja meg az már csak hab a tortán, hogy a P2P délután alig ment. Amúgy jó volt, meg ami tetszett benne nagyon, hogy a Letöltés és a Feltöltés ha egyidőben ment, akkor sem nagyon lassította a másikat. Adsl esetében pedig nagyon be tudja fogni a feltöltés a letöltést sajnos és a sebessége is nagyon alacsony.
De amúgy ez is nevetséges, hogy most az UPC kitalálta, hogy aki csekken fizeti, a havidíjat az fizessen még pár forinttal, többet mert van, ez a miért nem akar papírmentes a Magyarországot akció. Nem tudom, jó a Kábeles csak vidéken nem sok helyen van, sőt van, mikor egy nagyváros mondjuk Pécs közepén egy hosszú utcában egyáltalán nincs is UPC. Sőt semmi csak Adsl-t tudnak kötni ha, tudnak.
a t-nél, sot, minden szolgaltatonal van ilyen korlat. amugy a upc-nél ahhoz képest, hogy elote 30-60 giga volt ez elég sok. nomeg, azért a 750 giga igy is sok, Én elég sokat toltogetek, de még a kozelebe nem mentem a korlatnak. ja, hát az egész netet nem a soho neten kell leszedni.
p2p-t meg a web, pop, smtp érdekeben prioritassal kezelik, ha kezd tomitodni a halo (sok user, sokmindent toltene)
pl. bent a cégnél 20 mbites csello van, és a legtöbbször megy teljes sávszéllel a p2p, míg mikor csucsido van (du 3-4 korul) (pontosabban ez akkor volt, amikor a nagy emelést végeztek, aztán rá honapra sokan fizettek elo), volt egy kis korlat, 3-400 k-val jott, de este-éjjel ment rendesen.
ja, hát az is igaz, hgoy a upc joforman videken csak felvasarolgatott, kiépíteni nem igen épit ki (persze, kivetel a surun lakott részek, a divatos, na minek hivjak ezeket, olyan mint a lakotelep, csak hát az már nem trendi szo rajuk), meg toldoz, foldoz.
Nem a Hytas területekre gondoltál?
Amúgy igen sok esetben jó lenne, ha nem csak Parabola antennával jönne be az UPC személy szerint korlát ide vagy oda, akkor is jobban Preferálnám az UPC-t, mint egy lényegében ismeretlen kisebb szolgáltatót, és ha a sebességet vesszük alapul, akkor pedig ismét a Kábel mellett tenném le a voksom.
Amúgy szerintem még mindig több a Kábeles eléréssel lefedett település ahol TV – Internet – Telefont is tudnak egyszerre adni ellenben az Adsl-es technológián nyújtott Szolgáltatásokkal szemben.
Csak az egy jó kérdés lenne, és amit nagyon sokan fel is tesznek, hogy az UPC miért nem nagyon fejleszt miért vár és miért csak a nagyobb városokban telepedett eddig jobban le. Persze az is lehet, hogy ők már majdnem mindent megvettek csak még nem UPC a neve vagy épp várnak addig, amikor nagyon rákapna mindenki és ők akkor fognak ugrani az egészre.