Két fél az egy egész?

Sajnos már Augusztus közepén tartunk, aminek személy szerint nem örülök, de ennek ellenére nem kevés kulturális program és IT újdonsággal találkozhatunk az ősz beköszönte előtt. Olyan gyorsan megy az idő, hogy alig lehet vele lépést tartani ezzel párhuzamosan az Informatika is egyre csak fejlődik.

Kérdés lenne, hogy valójában meddig is fog fejlődni ez az egész és meddig tudjuk miniatürizálni a fizikai alapelemeket, de nagyon gyorsan fejlődik minden, ami abból a szempontból jó, hogy egyre gyorsabb és egyre hasznosabb alkalmazások és rendszerek születnek de végülis napról napra azzal kell szembesülni, hogy már ehhez a mi gépünk nem elég.

Hisz manapság már egy átlagosnak mondható számítógép is annyi memóriával rendelkezik, mint amennyi pár évvel ezelőtt egy komplett számítógép teljes merevlemez kapacitása volt. Sőt talán régen bele se mertünk volna gondolni abba, hogy valamikor is elkezdünk beszélni arról, hogy neked hány TB-os lemezed van?

Lényegében az XP nem is olyan nagyon régi rendszer azonban még a fejlesztők nem is gondoltak arra, hogy nagyon gyorsan megjelennek olyan technológiák, amik már túllépnek az XP által nyújtott lehetőségeken és nem képes az Operációs rendszerünk kihasználni a fizikai gépünkben rejlő lehetőségeket.

Személy szerint nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mikor jön el az a pont, amikor az Intel és a nagy gyártók azt mondják, hogy vége. Itt a vége és nem lehet tovább menni hisz a fizika nem engedi és végülis előállítani sem tudjuk a rendszereket. Persze az is lehet, hogy ez a pont soha sem fog eljönni hisz kitudja mikor váltja fel a jelenlegi félvezető ipart a humán fehérjealapú technológia.

Hisz már nagyon régóta vannak 3D-s nyomtatók is csak épp ezekről alig lehet hallani, holott akár már emberi ereket is tudnak nyomtatni csak még nagyon tesztfázisban, üzemel ez az egész. Kitudja, mikor jön el az a nap, amikor már otthon lesznek ezek a gépek, és ha baj van saját magunknak nyomtatjuk ki saját magunkat. Megdöbbentő és hihetetlen, de ahogy ezek a dolgok mennek kitudja, lehet valóság lesz.