Hazai vagy Külföldi host?
Sokáig macerásan éreztem magam amiatt, hogy maradjak –e itthon vagy inkább merjek és hagyjam itt a hazai Webhoszting szolgáltatókat. Sokat kellett gondolkodni, hogy megéri –e vagy miért lenne jobb, mint amit itthon kaphatok?
Végülis egy Januári napon úgy döntöttem, hogy itt hagyom a hazai Webhoszting szolgáltatásokat és szolgáltatókat és külföldi szerverre költözöm a leendő ötleteimmel és úgy komplett idővel mindennel. Miért is kellett vagy miért is döntöttem úgy, hogy váltok?
Talán amiatt, hogy itthon bármennyire is kerestem nem találtam egy olyan szolgáltatót, sem aki képes lenne minőségi és korlátlan tárhelyet egyben adni. Jó tudom a korlátlan tárhely alatt mit is értünk igazából? Talán azt, hogy nem kell attól tartani, hogy az 500MB vagy a 2GB-os határt sec perc alatt elérjük és fizethetünk az újabb GB-okért.
Ráadásul a PTS-Live Fotós weblapomat is végre elindítottam így ott már szükségessé vált az, hogy esetenként akár több száz MB-os csomagolt ZIP állományokat is fel tudjak tölteni és elérhetőek legyenek bármelyik pillanatban akár bárki számára.
Eddig a WP mellett sikeresen feltöltöttem már 12GB-nyi Fotós adatot mely persze tartalmazza a nyers formátumokat is, de most nem kell attól tartanom, hogy esetleg ne lenne elég a hely hisz a HostGator egy igazán elfogadható áron képes minőségi tárhely szolgáltatást nyújtani számomra.
Én meg vagyok elégedve a sebességgel is és minden egyéb kisebb nagyobb szolgáltatással ezért a leendő weblapok is ide fognak felkerülni, de most nagyon sok időt elvesz tőlem a Fotós időszak így még itt vagyok csak időm nincs arra, hogy komolyabban foglalkozzak most az itBox24.Net-el.




