A legutóbbi frissítést megelőzően nem tudom lehet, hogy csak az én esetemben, de a Firefox 3.0.3 gyakran elég hosszú időre hajlamos volt belassulni sőt teljesen az összeomlás szélére is keveredni és egy teljes bezárást követően tért észhez talán segített a mostani frissítés?
Én úgy vettem észre, hogy igen hisz a tegnapi frissítést követően nincs probléma azzal, hogy ha nagyon sok túlnyomó részt Flash animációkat tartalmazó Weblap esetében a Program 80-90%-os Processzor kihasználtságot produkáljon.

Nem tudom valójában mi okozhatta ezt a kisebb hibát mely valójában talán nem is volt hiba inkább egy kellemetlen pillanat annak a felhasználónak, aki mondjuk egy megnyitott lapon szerkesztett és a bezárás miatt minden elveszett.
Nekem mondjuk ilyen problémáim nem támadtak sokkal inkább egyes Flickr vagy egyéb képmegosztó vagy tároló alkalmazás feltöltése közben esett szét a dolog és képtelen volt a feltöltést folytatni és a már megkezdetteket befejezni.
Nem tudnám megmondani, hogy hány felhasználó vette észre és hány felhasználót érintett ez a probléma, de abban biztosak lehetünk, hogy a legfrissebb kiadás telepítése után azonnal megoldódnak az effajta gondok és problémák.
Talán egyszerű lenne azt mondani, hogy a Firefox fejlesztő csapata is egy kisebb ajándékkal kedveskedtek számunkra így a Karácsony közeledtével egy új Frissített stabilabb Firefox 3-as verziót kaptunk kicsi kis kedvenc karácsonyfánk alá.
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.
Visszakövetés TrackBack URL
[...] 18 12 2008 PTS kommentjének köszönhetően ismertem meg a SayCet nevű zenepi rojectet. Pierre Lefeuvre [...]
Szerintem egyértelműen fejlődik a Firefox, egyre stabilabb és gyorsabb lesz – igaz, én az Operát még mindig hangyányit gyorsabbnak találom…
Szerintem is kicsit gyorsabb bár nem is tudom nekem jobban a szívemhez nőtt a Firefox és lassan kezd a Chrome is.
Persze amit hiányoltam a Firefox-ból az nem más, mint amit az Operában már kezdetektől fogva meg lehet találni az Automatikus beállított időközönkénti lapfrissítés.
Nem olyan lényeges funkció, de van mikor nagyon jó jönne mikor mondjuk csak úgy böngészünk a neten és a legfrissebb dolgokra vágyunk és ezekkel akár percenként is találkozhatunk de miért is kéne manuálisan nyomkodni a Frissítést vagy leütni az F5-öt ha képes erre ő magától is.