Dropbox helyett: BOX.net
Várhatóan az elkövetkezendő egy hónapon belül a méltán népszerű Dropbox mely lehetőséget nyújtott arra, hogy a felhasználók egy központi mappába (My Dropbox) másolt fájlokat bárhol is járva akár egy egyszerű internet eléréssel és böngészővel rendelkező gépen is el tudta érni az adott dokumentumot.
Nem is olyan régen volt mikor nagy hírrel berobbant a köztudatba az Oosah szolgáltatása mely kapásból elérhető volt annakidején Android telefonokon azonban az 1TB-os ingyenes szabad és bárki számára elérhető tárhely pár hét üzem után már csak egy hibaüzenettel fogadta a látogatóit és mindenkit megnyugtatott, hogy az eddig feltöltött állományok biztonságban vannak.
Sajnos ez nem így volt mivel talán pár hónappal később a hibaüzenettel együtt az egész Oosah szolgáltatás eltűnt és azóta se nagyon hallani felőle semmit sem. Az biztos, hogy ami ott fenn volt amit oda bárki is feltöltött az már (talán) sehol sem található meg.
Lényegében nem hasonlított a két szolgáltatás egymásra mégis nagy hátszelet kapott az Online tároljunk mindent és ha kell bárhonnét érjük el hullám amit a Dropbox lovagolt meg talán a legjobban. Hisz bárki számára elérhető volt a 2GB-os ingyenes csomag mindenféle korlátozásoktól mentesen ugyanolyan értékben, mint a prémium kategóriás nagyobb tárhelyet biztosító csomagok esetében. Szemfülesek nem sokkal később kaptak a lehetőségeken mikor egy-egy meghívott és regisztrált felhasználó után 0,2-0,3GB újabb elérhető tárhelyet kaphattunk.
Ami a Dropbox lényege volt az-az egyszerűségéből adódott hisz nem kellett gyakorlatilag semmihez sem értenünk a másoláson vagy a központi mappába való mentésen kívül semmihez sem mégis minden ott volt és mindig a legfrissebb állapotában. Akkor sem kellett megijednünk, ha tönkrement a masinánk és attól tartottunk, hogy minden fontos dokumentumunk elveszett hisz az új rendszer feltelepülése után vagy az új gép beindítását követően a letöltött kliensalkalmazásba, amint beírtuk az e-Mail címünket és a jelszavunkat máris elkezdődött a fájlok letöltése a központi kiszolgálóról mely közel 100%-os biztonságban tárolja a feltöltött anyagokat, dokumentumokat.

Ezzel szemben az új Dropbox mely már csak a Box nevet viseli ezzel is egy új rendszer életbelépését erősítve a felhasználókban. Az új rendszer számos újdonsággal lép a piacra és talán ami a legfontosabb, hogy az ingyenes változatában is közel háromszorosára növekedett az elérhető biztonsági tárhely mérete így a korábbi 2GB helyett most már 5GB-al gazdálkodhatunk.
Rengeteg új szolgáltatás érhető el a megújult változatban így már nem csak számítógépünkön hanem Mobil eszközeinket is elérhetjük a Box.net-en tárolt tartalmainkat a manapság annyira kedvelt Apple iPhone-okon és iPad-eken és persze az egyre nagyobb biztonsági kockázatot nyújtó Androidos készülékeken is.
Ami azonban a legrosszabb az egészben az valójában nem más mint az ingyenes fiókok és regisztrált felhasználók ellehetetlenítése. A korábbi változattal szemben az új szolgáltatás az eddig megszokott szolgáltatásokat, szinkronizációs lehetőségeket és minden kényelmes egy két kattintásos feltöltés keresés és egyebeket már csak a középső (Business) csomagjában érhetjük el mely igaz, hogy 500GB elérhető tárhelyet nyújt és 2GB-os fejenkénti fájlméretet az ingyenes 25MB-hoz képest de itt havonta számolnunk kell a 15$-os előfizetési költséggel.
Ami nem annyira sok ha valójában szükségünk van a szolgáltatásra és a fontos dokumentumok megléte túlságosan magas kockázati tényezővel rendelkezik ha csak úgy eltűnne úgy nagyszerű választás az új Box.net de így az ingyenes csomag léte túlságosan kétessé válik hisz olyan egyszerű funkciók sem érhetők el mint a keresés amit lassan már a kicsit fejlettebb FTP kiszolgálók is támogatnak.
Összegzésül pedig elmondható, hogy az új csomagok azoknak, akik valóban használják a szolgáltatást és valójában fontos és elveszthetetlen dokumentumokat vagy bármi mást tárolnak a számítógépeiken, azok válasszák maguknak azonnal a szolgáltatást hisz a korábbiakhoz képest a nagyobb tárhely lényegesen olcsóbb. Azonban a hétköznapi felhasználó ismét úgy fogja magát érezni, hogy az elmúlt közel (sőt talán több is) 2 év csak arra volt jó, hogy a Dropbox egyre jobban elterjedjen, és amikor már jókora csoport alakult ki körülötte bevezetésre kerüljön egy messziről csábítónak és jobbnak tűnő szolgáltatás azzal a megkötéssel, hogy ezentúl fizetniük kell érte.
Ez nem volt épp egy szép és etikus viselkedés, de hamarosan hallani fogunk még a Dropbox féle átalakulásról hisz nagyjából most jut el az információ az összes felhasználóhoz és majd a felhasználói nyomás eldönti, hogy pontosan miként is tovább…




